Ma este holdat szerettem volna lesni, de csak lámpákat láttam.

Eltünt vagy csak bújkál? Ha eltünt, akkor örökre? Ha bújkál, csak előlem?
Nem tudom...
Remélem, majd viszzatér, mert igencsak régen találkoztunk.
Szép kapcsolat a miénk, nyugodt és nemfeltünő.
Fura, mert igazából nem is szeretem. Főleg akkor, ha egész valóját mutatja. Mikor nagy hasát kidülleszti, és sárgás szinekben játszódó fogait rámvillantja. Összeborzongok még az emlékétől is. 
 

De most mégis hiányzik.Én csak sétálok és cigi vége vörösen parázslik a kezembe. Fülembe ismerős dallamok szólnak a fülhallgatóból. Ő csak a szemével kísér, de néha hozzámszól. Jó kérdések, jó válaszok. Ezt kapom tőle.
Talán már kezded érteni, miért is becsülöm olyan nagyra ezt. Régen volt rá alkalom, hogy lássam, és kérdezhessek.

Felnézek újra, még mindíg csak a lámpák égnek.

Nem pillant ki a felhők mögül, nem néz rám. Pedig mennyire kérlelem a szememmel, hangtalanul könyörgök, próbálom gondolattal irányítani mozdulatait. De nem megy. Tudja, hogy nem vagyok egyedül.
De majd szerdán....igérem neki, -mielótt átpöckölöm a csikket a kerítésen a lámpa irányába-, majd szerdán.
 

Lesz egy sétám. Ismerős környéken, imerőshöz fogok sétálni. Mint régen. És majd az úton beszélgetünk. Mert egyedül leszek.